2014. január 10., péntek

Kristálypiramisok a Bermuda-háromszögben?



A Bermuda-háromszög az Egyesült Államok keleti partvonala mentén fekvő, nagyjából háromszög alakú terület, melyről rengeteg hihetetlen történet kering: különös fények, nyomtalan eltűnések, téridő anomáliák, megzavarodott elektromos készülékek. Nagyon érdekes hely, a legtöbben mégis félnek még a környékére is menni.


Amerikai és francia kutatók most azt állítják, hogy rátaláltak a rejtélyes jelenségek okára: két hatalmas kristálypiramist fedeztek fel a Bermuda sziget, Puerto Rico és Miami által határolt óceánrészben 2000 méter mélységben! Vajon tényleg sikerült megoldaniuk az egész világot foglalkoztató misztikumot?

Már Kolombusz is beszámolt arról, hogy három hónapos hajózása idején különös fényeket láttak éjszaka a Bermuda-háromszög környékén: "Az éjszaka nappallá lett; a hullámokból kiragyogó fény mellett könyvet olvashattunk a fedélzeten. Mindnyájan a fedélzetre szaladtunk és rémülten állapítottuk meg, hogy hajónkat alulról rengeteg fénykör világítja meg, amelyek ráadásul körbe-körbe forogtak. A fényküllők hol az egyik, hol a másik irányba futottak, mintha emberi kéz irányította volna őket. Gáspár atya a Szent Evangélium egy részletét olvasta fel hangosan, akárha maga Szent János űzné el az ördögöt. Amikor szavaiban odáig jutott, hogy 'a fény pedig sötétségben világít', a fénykörök szétestek, majd kialudtak és szinte a mélybe hulltak, eltűntek. Utána még sokáig töprengtünk, mi lehetett ez, de senki nem volt képes megfejteni a rejtélyt."

Az Amerikai Egyesült Államoktól keletre található térségről már a XV. században is hihetetlen történetek keringtek. Az Ördög háromszögének is nevezett terület egyik legnevesebb kutatója, Mike Walters már 20 éve tanulmányozza az itteni különös történéseket. Elmondása szerint sikerült magyarázatot találnia a Bermuda térséget övező kérdések sokaságára: a rejtély kulcsának két, az óceán fenekén felfedezett hatalmas kristálypiramist tart, amelyeket a valaha látott legnagyobb kristályoknak gondol. Több tudós és szakértő Atlantisz ősi világának maradványaként tekint a piramisokra, véleményük szerint ugyanis a piramisok egy nagy erejű földrengés hatására süllyedtek a felszínről a víz alá. Calvin Jones floridai történész kijeleltette: „Szenzáció lenne, ha valóban emberek alkotta építményekről lenne szó, hiszen időszámításunk előtt több ezer évvel keletkezhettek”.
Az óriási alakzatot vastag homok és üledékréteg borította, ami meglehetősen megnehezítette az alámerülő kutatók helyzetét. A kristály élénksárga színe miatt felfedezői arra gyanakodtak, hogy fényt bocsát ki magából, ám később kiderült, hogy téves feltételezés volt. A becslések szerint 200 méter magas és 300 méter széles alapélű piramisok furcsa tulajdonságokkal rendelkeznek: több méteres távolságból magukhoz vonzzák a fémtárgyakat, és az elektromos készülékek elromlanak közvetlen környezetükben. Mike Walters és kutatótársai ezekkel magyarázzák a Bermuda háromszögben tapasztalt rejtélyes eltűnéseket és különleges természeti jelenségeket.


Más tudósok Dr. Verlag Meyer óceanográfussal értenek egyet, aki szerint a piramisok csúcsain található nyílásokon keresztül víz áramlik az építmények belsejébe, amivel hatalmas örvényeket és hullámokat idéznek elő. A hajók elsüllyedéséért ezeket a vízmozgást teszik felelőssé.
Az mindenesetre biztos, hogy a nemrégiben felfedezett piramisoknak közük lehet az évszázadok óta tartó rejtélyes eltűnésekhez és furcsa jelenségek sorozatához. Bár sokan szkeptikusan fogadták a különböző elgondolásokat és elméleteket, abban szinte mindenki egyet ért, hogy a vízfelszín alatt valami különös energia működik, amely befolyásolhatja a Bermuda háromszögként emlegetett térség egészét.



Bármi is az igazság, az idők során egyre tisztábban látjuk, és amikor eljön az ideje, megfejtjük és megértjük majd a Bermuda háromszög titkát is, teljesen. :-)

Kristálykoponyák - legenda vagy valóság ?



A kristálykoponyák tulajdonképpen koponya alakúra csiszolt kristály-tömbök. Sokak szerint a bennük lakozó ősi tudás képes segítséget nyújtani az emberiségnek a béke és a harmónia megvalósításában. A legősibbek több, mint 2000 éve keletkeztek/léteznek , de vannak kb. 100 éves darabok, melyeket valószínűleg más céllal hoztak létre (kereskedelem, turizmus).  


 A kristálykoponyák pontos eredete és funkciója ma is ismeretlen, a világ egyik legnagyobb misztériumaként tartják számon. A legtöbb ősi kristálykoponyára a 19. században bukkantak Mexikóban illetve Közép-Amerikában, letűnt kultúráinak romjai körül – a rejtélyt, még napjainkban sem lehetséges igazán megfejteni -, készítőiket és rendeltetésüket mély titok veszi körül. 

Bizonyos források szerint sámánok és egyéb beavatottak tisztában vannak a kristálykoponyák titkával, melyet szent ismeretnek tartanak, ezért nem hajlandóak köztudomásra hozni. Feltételezhető, hogy a kristálykoponyák kiemelkedő szerepet játszanak az emberiség spirituális fejlődésének útján.
Jelentős változás történt a kristálykoponyák tulajdonosainak életében, és azok az emberek is hasonló változást tapasztaltak, akiknek valaha módjukban állt megérinteni egyet. A kristálykoponyák jelenlegi birtokosai ismernek néhány legendát, melyek a korábbi őrzőktől származnak. Ezek javarészt egy ismeretlen, fejlett civilizációról szólnak, akik a kristálykoponyákban rejlő tudást az emberiség fejlődésének céljából hozták létre


A DALAI LÁMA szerint a titokzatos kristálykoponyák kommunikációs csatornák más dimenziókba. 

Olyan komputerek, amelyekben tárolva van múltunk, jelenünk és jövőnk. Vajon miért pont a mi időnkben bukkantak fel?
A kristálykoponyák világjobbító hatalmáról, jótékony és gyógyító energiáiról egyre többször hallunk. De mitől ilyen különlegesek ezek az emberi koponya formájú kvarckristályok? A Maya Öregek Nemzeti Tanácsának egyik tagja – aki a mayák gyógyító tudását adja tovább szerte a világban – ezt vallja erről:
A koponyák közül néhány a maya nemzet tulajdona. Ezek a legritkább és legszentebb ajándékai a Plejádok Öregatyjainak, akik itt hagyták nekünk őket. Befejezzük a Nap Negyedik Körét, a mi maya naptárunk Nagy Számai szerint, a 2012-2013-as év fordulóján. Ez a Nulla Év. Minden dolog saját értékébe tér vissza, nem lesznek határok, a törvényeket nem adják, és nem veszik. A Kristálykoponyák visszatérnek falvaikba, és beteljesítik küldetésüket. Ők az Idő Hírvivői az Örökkévalóságban. A jövendölések szerint e ciklus végén és a következő kezdete  előtt az ősi tudás visszatér hozzánk, és különleges ajándékkal megáldott emberek kezdenek el születni. Ezekben az időkben bizonyos szellemi adottságok is kezdenek majd megmutatkozni a világban.
Tolték és inka források is hasonlóan magyarázzák a koponyák eredetét és üzenetét. A leletek legtöbbje Mexikó és Közép-Amerika ősi romjai közül került elő, de máig titok övezi, hogy ki készítette őket és milyen célból. Megformázásuk is rejtély, ugyanis a mai modern technikákkal sem tudják előállítani speciális, egy tömbből készült alakjukat. Azt is csak találgatni lehet, hogy mi az az energia, amely óriási és mélyreható változásokat okoz a velük kapcsolatba lépő emberek életében. Komoly kutatások folynak a kristálykoponyák titkainak megfejtéséért.

A legismertebb darab


A Mitchell-Hedges-féle az egyik legismertebb, legtökéletesebb, legtalányosabb darab. A régész F.A Mitchell-Hedges egy ősi maja város, Lubaantum (mai Belize) feltárásán dolgozott 1924-ben, mikor is 17 éves lánya, Anna, csillogást vett észre az ásatáson. A kristálykoponyáról hiányzott az állkapocscsonti rész, melyet három hónappal később, a koponya eredeti lelőhelyétől kb. 7,5 méternyire találták meg. A Mitchell-Hedges-féle koponya az egyetlen, amely két darabból áll. Egyedülálló abból a szempontból is, hogy a fogakat is külön megmunkálták, az összes többi esetben a fogakat pusztán rávésték a tömör koponyára. E lelet esetében a száj nyitása-zárása is lehetséges.

A koponya fényvezető- és visszaverő tulajdonságai is különlegesek. Fény útjába helyezve a kristály felragyog, a szemüregek pedig a többi résznél is fényesebben világítanak. Ez bizonyosan nem véletlen, hanem tudatos tervezés eredménye. Szakértők szerint az ősi szertartások során fénysugár útjába helyezték, így misztikus látványt nyújtott.

Tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségekről tudósítanak, akik közel kerültek a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyához. Többen beszámoltak arról, hogy képes a színét változtatni, hangot illetve illatot kibocsátani, szemüregébe nézve néhányan régi épületeket, ember-alakokat láttak. Vagyis a koponya szinte minden érzékszervre képes hatni, ami a mai nyugati természettudományos fogalmakkal nem magyarázható.


Ősi indián legenda  (12 + 1 darab)
 
Az őslakos amerikaiak között a mesélés hagyománya az eszköze annak, hogy titkos tanításaikat generációról generációra átadják egymásnak. A cherokee-k a következőket mondták el:
 Kezdetben 12 világ létezett az emberi élet számára. Ezek a planéták különböző napok körül keringtek. A bolygók mindegyike összegyűjtötte tudását, és ezt a tudást egy holografikus számítógépbe táplálta: egy kristálykoponyába. A planéták öregjei segítették a Föld népeit, hogy felépítsenek négy nagy civilizációt: Lemúria, Mu, Mieyhun, és Atlantisz civilizációit. Arra használták fel a koponyák tudását, hogy misztikus iskolákat hozzanak létre, a rejtett bölcseletek iskoláit, és titkos gyógyító szervezeteket. Később kezdték széles körben is elterjeszteni a tanokat. Az információ megközelítőleg 750 000 esztendővel ezelőtt érkezett meg, és 250-300 000 esztendővel ezelőtt kezdődött el a terjesztése a Földön.

A koponyákat egy piramis belsejében tartották – a Bárkaként ismert hatalmas formációban. A Bárka a szent bolygókról származó, körben elhelyezett 12 koponyából állt, egy tizenharmadikkal, a leghatalmasabbal, a formáció középpontjában. Ez a tizenharmadik koponya képviselte valamennyi világ kollektív tudatát, és kapcsolódott valamennyi szent planéta tudásához.

Az utazó emberek a koponyákból álló Bárkát először az olmék néphez vitték el, majd a maják vették át, azután az aztékok. Ám az aztékok arra használták fel a koponyák hatalmát, hogy visszaéljenek saját erejükkel, és másokat az irányításuk alá vonjanak. Az egyetlen hatalom, amely képes volt megtörni az aztékokat, a spanyol birodalom volt. Amikor a papok, akik Cortezzel érkeztek, meghallották a kristálykoponyák hírét, az információt eljuttatták Rómába, a pápának is. Mielőtt azonban megkaparinthatták volna a kristálykoponyákat, a helyi papok és harcosok elmenekültek velük. A koponyák szétszóródtak a világban, és addig kell vándorolniuk, míg megtanulunk osztozni egymással a tudáson, gondoskodunk egymásról, tanítjuk egymást, és békés, harmonikus világot teremtünk a Földön.”


 Az, hogy hiszünk-e  a koponyák rejtélyes erejében, saját nézeteinktől függ, mindazonáltal érdemes elgondolkodni  a fentieken…rövid ideje én is rendelkezem egy  - bár nem ősi és nem nagy – inkább új készítésű és kicsi rózsakvarc koponyával. Olyan kicsi , kb. 5-6 cm-es, hogy a tenyeremben is könnyedén elfér, viszont igen erős kisugárzású. Nagy gyógyító erővel bír, tapasztalatból mondhatom.

Egy ásványbörzén „láttuk meg egymást” és  „szerelem volt első látásra”.  :-)  Megláttam, megszerettem…de továbbsétáltam…láttam más koponyákat is, de aztán visszahúzott a szívem hozzá és ő ott várt, hogy vigyem haza.

Bár többször és több helyen is találkoztam korábban koponyákkal, de valamiért nem érintettek meg mélyen…ezen az ásvány börzén viszont igen…úgyhogy most már én is összekötöttem az életem a saját kis kristály koponyámmal…és valószínűleg nem véletlen az egymásra találás…éppen egy rózsakvarcból készült koponyával. Szükségem van rá, gyógyítja a lelkem. Ezért találhattunk egymásra, vagyis talált Ő rám…:-)




Ha a kristálykoponyák témakörben tovább szeretnél tájékozódni, többek között az alábbi szakirodalmat tudom Neked ajánlani:

Joshua Shapiro: Kristálykoponyák  (Az emberiség jövőjének ismerői)
Chris Morton és Ceri Louise Thomas:Kristálykoponyák rejtélye

2014. január 3., péntek

Atlantiszi élet

Remélem örömmel fogjátok olvasni a lenti írást, amiben sok érdekes információt tudhattok meg Atlantiszról és az atlantisziakról. Az atlantisziak élete szorosan összefonódott a kristályokkal. Az írásban azon részeket, melyek kimondottan a kristályokról szólnak, kiemelve jelöltem meg.

Sokan közületek talán ezen sorok olvasása során éreznek lelkükben-szívükben kellemes , bizsergető érzést...nem véletlen...sokan ott voltak, ott éltek hajdanán Atlantiszon...

Talán e sorok is segíteni fognak Benneteket a felismerések útján, hogy az a tudás, mely egykoron a birtokotokban volt , újra felszínre törhessen. Kívánom mindenkinek, hogy ez így legyen ! :-)


Atlantisz-spirituálisan virágzó kultúra


Jégkorszak

Egy kétezer éves jégkorszak lehetővé tette, hogy a Föld pihenjen, méregtelenítse magát, tisztuljon, és így a Föld rezgésszintje emelkedni tudott. Az intergalaktikus tanács ez alatt tervezte Atlantisz ötödik és egyben utolsó kísérletét, és vezette be az Arany Korszakot, a legdicsőségesebb és legszentebb korszakot, amiben a mi bolygónk valaha is élt.

A Nagy Kristály 

Egy óriási hegyikristály díszítette Poszeidon Templomát, ami egy intergalaktikus kapuként szolgált. Egyúttal központi áramgenerátor is volt. Tiszta, és ártalmatlan energiát szállított, és Atlantisz szellemi internet-szolgáltató központjaként funkcionált. Ma ez a nagy kristály a Bermuda- háromszög közepén fekszik. 

Főpapok

Atlantiszban mindig hat főpap és ugyanennyi főpapnő volt - különösen fejlett kozmikus lények, akik utasításaikat közvetlenül az intergalaktikus tanácstól kapták. Mindegyikük felelős volt a tizenkét régió egyikéért. Vezető egyéniségek voltak, akik teljesen önzetlenül tevékenykedtek a nép jólétéért. Vezették a fontos szertartásokat és belemerítették az embereket a tiszta, magas frekvenciájú fénybe.   
Energiával teli tartályok 
Atlantisz utolsó kísérlete során az idősebb papok létrehoztak magas frekvenciájú energiával teli tartályokat, amelyek minden embernek rendelkezésére álltak. Ennek a segítségével tudták fokozni vitalitásukat, és formába önteni látomásaikat. Később az Ibolya Láng is az atlantisziak rendelkezésére állt, amit vizualizálhattak vagy előhívhattak, hogy a negativitást átalakítsa, különösen a kapcsolatokban. 

A víz 

Atlantisz lakói tökéletesen ismerték a víz csodálatos tulajdonságait, és tudták, hogy ez, mint kozmikus tisztítószer az embereket sejtszinten megszabadítja salakjaiktól. Megértették, hogy folyó víz által kedélyeik lecsillapodnak, és megkönnyítik saját spirituális és érzékfeletti képességeik elérését. Akkoriban minden templomban kutat helyeztek el, és elmentek ehhez, amikor csak tudtak. Úsztak vagy pihentek a tavaknál. Mindenekelőtt azt élvezték, hogy csöndes szemlélődésükben ülhettek, és hallgathatták a víz folyását.

Természet 

Az Aranykorban Atlantisz lakói nagyra becsülték a természetet, mert megértették, hogy mindenki egy és ugyanazon forrás része. Állatok és emberek nem féltek egymástól. A növények gazdag termést hoztak, és minden teremtmény készséges volt, és szeretettel adta magából mindazt, amit csak tudott. Felfogták, hogy az Élet minden egyes formája istenien egyedi, ezért semmikor sem avatkoztak bele a genetikai törvénybe.

 Megvilágosodás 
     
Atlantisz Aranykorában minden ember megvilágosodott lény volt. Ezt az isteni állapotot azáltal érték el, hogy derűs, elmélkedő életet éltek, és minden embertársukat és a Földanyát megbecsülték, és tiszteletben tartották. Magas rezgésükkel meg tudták magukat védeni, abban a pillanatban, amiben éltek, szeretetet sugároztak és mindent, amijük volt, nagy becsben tartották. A pozitív beállítottságuk és bizalmuk az élet folyamában, az állandó kapcsolat az istenséggel, és az, hogy nem voltak kételyeik, kétségeik,  mindez abból adódott, hogy mindenki az univerzális egység része volt.

Tizenkét csakra

Arany Atlantiszban minden embernek 12 csakrája és 12 aktív DNS- szála volt. Amikor Atlantisz rezgésszáma csökkent, 5 csakra felmondta a szolgálatot. Ennek következtében inaktívvá vált az a 10 DNS- szál, amely az emberek magasan fejlett spirituális és természetfeletti képességeit tartalmazták. A  mai kor embereinek az a feladata, hogy csakráit és az egész DNS-potenciált újra működésbe hozza.

Technológia

Atlantisz lakóinak olyan komputertechnológia állt rendelkezésükre, amilyet mi legmerészebb álmainkban sem tudnánk elképzelni. Nagy gyorsaságú szállítórendszerek, fűtőberendezések, világítás, és az összes építészet egy hanggal és szellemi energiával kombinált kristálytechnológián alapult. A teljes nagy kontinenst egy kristálypiramisokból álló kupolaszerű háló védte, és az energiáról is ez gondoskodott. És ez teljesen kockázatmentes volt, és egyáltalán nem bocsátott ki fosszilis égéstermékeket. Akkoriban lehetségessé tették nekünk a spirituális hierarchia, hogy egy olyan magasan fejlett technológiát alkossunk, aminek a segítségével több időnk maradt a pihenésre és az elmélkedésre.

Uralom az elme fölött

Az atlantisziak gyermekkoruktól tanulták uralni az elméjüket. Ennek eredményeként képesek voltak a gondolataikat egy erős energiaáramlássá sűríteni, amivel tárgyakat mozgattak, kristályokat programoztak és további más célokat valósítottak meg. Ez a képesség kizárólag a jó célok érdekeit szolgálta a boldog napokban. A magasan fejlett mágusok esetében feltételezhető volt, hogy testi folyamataikat irányítani tudták, például a testhőmérsékletüket, vércukorszintjüket és az anyagcseréjüket. Az energiamezőjüket úgy tudták uralni, hogy képesek voltak a levegőben közlekedni, egyidejűleg két helyen is megjelenni, és láthatatlanná válni. 

Delfinek

A delfinek egykor a Szíriusz bolygóról jöttek azért, hogy oktassák az embereket a Földön. A delfinek bölcsek voltak, akik többek között hozzájárultak ahhoz, hogy a tengerek rezgésszintje magas legyen. Atlantiszban telepatikus úton vezették az embereket, technikai tudást és életbölcsességet adtak át, miközben együtt úsztak velük. Ez még ma is így van, gyógyítást és örömöt ajándékoznak nekünk. Támogatnak minket abban, hogy lelkünk valódi energiájával kapcsolatba kerüljünk. A bukás után Atlantisz nagyhatalmú angyalai delfinalakot öltöttek. Ezek az angyaldelfinek ma is keresik a tiszta, nyitott embereket, akikkel együtt tudnának dolgozni 

Csend 

Csak csendben, valódi alázattal tudunk a Mindenséggel összeköttetésbe kerülni. Arany Atlantisz lakói, akik közül mindenki megvilágosult lény volt, tisztában voltak ezzel. Nyugodt, kipihent, teljes életet éltek, és a Legmagasabbal mindig kapcsolatban voltak. Akkoriban  telepatikusan kommunikáltak egymással, keveset beszéltek. Nem voltak hangos autók, repülők vagy gépek, amilyeneket ma mi ismerünk, és a Földön nyugalom és csendes szemlélődés uralkodott. A természet támogatta az Istennel való kommunikációt. 

Csendes elmélkedés 

Arany Atlantiszban az emberek gyakran tartózkodtak a szabadban és sok időt töltöttek csendes elmélkedésben, szemlélődésben. Ez tette lehetővé, hogy kiegyensúlyozottak maradjanak, és fenntartsák a kapcsolatot belső békéjükkel és lelkük bölcsességével. Ez teremtette meg a feltételt ahhoz, hogy fenntartsák az Univerzumhoz és az embertársaikhoz fűződő kapcsolataikat. Ebben az időben az angyalok, az egyszarvúak és a természet szellemei egymással nyíltan és szabadon tudtak kommunikálni és tisztaságukat, vezetésüket és ihletüket ajándékozták egymásnak. A Csendben fogadták be a kozmikus fényt, ami megvilágította őket. 

Nevelés

Atlantisz aranykorában a gyermekek auráját különleges képességű papok vizsgálták meg annak érdekében, hogy tudásukat képességük szerint irányítsák . A Tudás Templomai békés, nyugodt hely voltak, ahol szép zene szólt, hogy a gyerekek el tudjanak lazulni. Az itt levő színek segítségével aktiválták a gyerekek jobb agyféltekéjét. A papok telepatikus úton adták át nekik a szellemi tudást. A tanítás másik módja az volt, hogy a nagy tudású papok és táltosok a beprogramozott kristályokat a gyerekek harmadik szeméhez tették, és így közvetlenül táplálták be az információkat. 

Telepátia

Az atlantiszi Aranykorban az emberek igen keveset beszéltek, mert fejlett telepatikus képességgel rendelkeztek, és nagy távolságokban is jól megértették egymást. Mivel mindenki képes volt arra, hogy egymás gondolatait olvassa, vigyáztak arra, hogy gondolataik mindig tiszták és rendezettek legyenek és csak pozitív üzeneteket, és képeket adjanak át. A tanító papok is telepatikus úton tanították diákjaikat. A kristályok gondolati úton lettek beprogramozva. 
(itt jegyzem meg, hogy véleményem szerint működhetett az atlantiszi korban gondolatátvitel a kristályok közvetítő segítsége által is !)

Egyszarvú

Az Aranykorban az egyszarvúak járultak hozzá ahhoz, hogy az atlantisziak tisztaságát és isteni ártatlanságát megóvják. A hetedik dimenzió hófehér, felemelkedett lovainak harmadik szeméből áradt egy csodálatos fény, ami mint egy spirálformájú szarvként működött, és ezt mint egy tiszta energianyalábot az emberekre irányították. Napjainkban az egyszarvúak visszatérnek. Megérintenek bennünket a méltóságukkal, szeretetükkel, szépségükkel, kecsességükkel és gyógyító erejükkel, hogy a bolygónk felemelkedésénél segítségünkre legyen. 

Jelen

Az Aranykorban az emberek mindig a pillanat örömére koncentráltak. Mindig a Most-ban éltek. Még  lehetőségük sem volt arra, hogy valamit múlt időben vagy jövő időben fejezzenek ki. Minden érzésük és gondolataik ahhoz járultak hozzá, hogy megteremtsék a Holnapot. Atlantisz lakói ezzel megteremtették saját jó és boldog jövőjüket. És mivel érzelmileg mindig jelen voltak egymásnak, mindenki egyedinek, fontosnak, különlegesnek érezhette magát.

Pozitivitás

Atlantisz Aranykorában nem voltak negatív szavak. Semmi, ami ellenállást fejezett volna ki, mint például „de”, „soha”, vagy „nem megy”. Ezáltal semmi sem akadályozta az élet folyását. A szókincs is kizárólag pozitív szavakból és fogalmakból állt, és az embereknek csak hasznos ötleteik és gondolataik voltak. Állandóan megerősítették a pillanat boldogságát és az elégedettség érzését. Mivel a szellemi törvényeket követték, csak pozitív és jó dolgokat vonzottak magukhoz.

Elégedettség 

Atlantisz aranykorában minden ember egyformán elismert volt. Mindenki boldog volt, azok lehettek, akik szerettek volna lenni, mély benső békéjük volt és jól érezték magukat a bőrükben. Mindenki segített mindenkinek egymás tehetségét kibontakoztatni, hogy mindenki azt tehesse, ami örömöt szerez neki. Ez vezetett az igazi elégedettséghez. És emiatt, hogy önzetlenül csak a közösségért éltek, az emberekbe megelégedés költözött, ami abban jelent meg, hogy látomásaikra bízták magukat és egójukat kizárták. 

Együttműködés 

Atlantisz Aranykorában teljes együttműködés uralkodott a legnagyobb jó jegyében azzal az eredménnyel, hogy mindent megőriztek, és lelkileg is teljesek voltak. Az emberek mindent testvériesen osztottak szét, és mindenből, amijük volt, közösen profitáltak -  a termékeikből, a tehetségükből, a készségekből és a munkájuk eredményéből. Mindez teljes szeretettel állt az egész közösség rendelkezésre. Pénz nem létezett. Mivel minden család csak annyit vett el, amennyire szüksége volt, ezért mindig elég volt mindenkinek, és mindenkinek az lehetett az érzése, hogy bőségben éltek. 

Kristálykoponya

Atlantisz aranykorában, egy olyan különleges technológia segítségével, amit ma el sem tudunk képzelni,  létrehoztak 13 eredeti méretű kvarckoponyát. 12 kristálykoponyába a 12 törzs vezetője beprogramozta saját történelmét, tudását, bölcsességét. A 13. egy magas rezgésű ametisztkoponya volt, ami minden információt tartalmazott, amivel akkoriban Atlantiszban rendelkeztek. Materiálisan ezek a koponyák jelenleg nem léteznek. Ha az emberiség eléri megint a megfelelő rezgés szintet, újra anyagi formát öltenek, hogy Atlantisz energiái feléledjenek. 

Ellazulás 

Testünk minden egyes sejtje tartalmazza tökéletes egészség, boldogság és spirituális sorsuk lenyomatát, valamint a szellemi és természetfeletti képességünk teljes potenciálját. Mindenképpen teljesen kipihentnek, lazának kell lenni, hogy teljes lényünk kibontakozhasson. Arany Atlantiszban a teljes ellazulás állapota uralkodott, melyben az emberek az élet folyamával összeköttetésben éltek. Ebben rejlett az oka annak, hogy miért is voltak olyan egészségesek, elégedettek, sugárzóak és bölcsek, és rendelkeztek annyira bámulatos erőkkel és képességekkel.

Tisztánlátás

Atlantisz aranykorában az emberek tisztánlátók voltak, mivel a harmadik szemük nyitva volt. Észlelték a Láthatatlanok Birodalmát, az angyalokat, az egyszarvúakat és a természet szellemeit is, és kommunikáltak az állatokkal és a növényekkel. Mindenki látta az aurákat, intuíciójuk igen kifinomult volt. Érzékelték egymás érzéseit, energiáit, együtt érzőek, segítőkészek voltak egymás iránt és gondoskodtak egymásról. És volt még egy további hatás: mivel nem voltak titkaik, minden ember nyitott, őszinte és becsületes volt. 

A Szfinx

Poszeidon templomának keleti kapuját egy óriási szfinx őrizte. Ő a tisztaság szimbóluma volt, és ő őrizte az Akasha krónikát, az univerzum történetét. Ez azonban kizárólag csak a nagy papok és papnők számára volt hozzáférhető. A későbbi megfelelője az egyiptomi szfinx. Amennyiben mi szeretetben, harmóniában élünk együtt, a szfinx befolyását tudjuk növelni.